Bemutatkozás
Horváth Tamás vagyok, gyógytornász, manuálterapeuta.
2022-ben a Semmelweis Egyetemen szereztem gyógytornász diplomát. Egyetemi tanulmányaimat megelőzően szakmai gyakorlatot szereztem az Országos Gerincgyógyászati Központban, ahol gyógymasszőrként dolgoztam. Jelenleg a Mozgásjavító Ált. Isk és Gimn.-ban dolgozom, mozgáskorlátozott gyerekek mozgásfejlesztésével foglalkozom.
A munkám során a legcélravezetőbb technikákat alkalmazom. Ha kell masszírozok, minden kezelésemet kiegészítem gyógytorna gyakorlatokkal, amit a kezelés során megmutatok pácienseimnek és rendszeresen adok „házi feladatokat” is.
Eddigi unkám során rájöttem arra is hogy egy nagyon lényeges része a kezelésnek a beteg edukáció. Vagyis az, hogy közösen tudjuk feltárjuk, hogy miként juthatott a páciens ebbe az állapotba, de ami ennél is fontosabb, hogy elmagyarázom és megértetem vele azt a tényt, hogy a gyógyuláshoz Ő is kell, neki is tenni kell magáért. (mozgás, étkezés..stb) Nem elég, ha csak „eljár” hozzám.
Amióta ezt a betegedukációt is beillesztem a kezeléseimbe – csak néhány percet vesz igénybe – azóta a tapasztalatom az, hogy a vendégeimnél lerövidült a gyógyulás ideje és mind ezekért nagyon hálásak.
A mozgás alapvető tulajdonságunk, mely az egészséges élet nélkülözhetetlen feltétele. Számomra a testmozgás többet jelent, mint a közlekedés vagy az önellátás képessége. A rendszeres testmozgás hozzájárul az energia-egyensúly fenntartásához, az immunrendszer optimális működéséhez és a mentális egészségünk megőrzéséhez. Ezért munkám során mindig nagy öröm látnom, hogy a mozgatószervrendszer állapotának javulása mennyi járulékos hasznot hoz a pácienseim számára.
Horváth Tamás